SÜTŐ András

SZÍNMŰVEK
Vidám sirató... + Advent a Hargitán + Az ugató madár

Sütő Andrásnak, az erdélyi s általa az egyetemes magyar színjátszásban új utakat nyitó drámaművészetét sokan és sokféleképpen jellemezték; nevezték már Illyés Gyula és Németh László történeti drámái folytatójának, a Tamási Áron-i dramaturgia anekdotikus-groteszk kiteljesítőjének, a madáchi univerzalizmus jellegzetesen kisebbségi vétetésű örökösének, de talán mégis a legtalálóbb megnevezés az, hogy az író a fölemelt fej és a sajátosság méltósága dramaturgiáját valósítja meg. E kötete három, látszólag nagyon különböző műfajú - groteszk vígjáték; balladikus tónusú népi ihletésű dráma és történelmi példázat - színművet tartalmaz, amelyek mégis ugyanarról szólnak: miképp nyomoríttatik meg az emberi lélek a hatalom által, s hogyan lehet ezt elviselni, túlélni vagy belepusztulni.

A Vidám sirató egy bolyongó porszemért fergeteges humorú vígjáték, melynek cselekményfelszíne a szektákhoz vonzódók kicsúfolása. Az özvegy Fügedes Károly odaadó áhítattal hallgatja a kenetes-ájtatos Prédikás intelmeit az evilági gyötrelmekről és a túlvilági boldogságról, mindaddig, míg meg nem jelennek a színen a tűzről pattant "fehérnépek", akiknek a lénye is a pajzán kihívást sugározza. Még Prédikás is elcsábul a nagyon is földi bájaktól, s leckét vesz abból, mi az üdvösség. A fölszabadult komédiázás mélyebb jelentéstartománya - ezt a réteget testesítik meg a falusi öregek - azonban éles fényű látlelet az értéktévesztésről és a megtéveszthető korlátoltságról, a hamis távlatosságról.

Az Advent a hargitán komor tónusú, balladikus ihletésű dráma, mely szintén az ellenpontozásra épül. A Vidám sirató... farsangi vigalmát itt az adventi várakozás dermedt csöndje váltja föl. Bódi Vencel messzire szakadt övéit várja haza a havasra, hiába. A dramaturgiai ellenpontot ezúttal két fiatal tiszta szerelme, örömre készülő élete jelenti, ők lesznek az elhagyott öregember lelki gyermekei. Ám az egymásra találás sem hozhatja el a földi boldogságot, mert "elátkozott nép gyermekeiről csak a holtak beszélnek". A 20. századi kelet-közép-európai sorsdráma - és a nemzetpusztulás víziója - Sütő dramaturgiájában magába sűríti a néphagyományok misztikáját éppúgy, mint az író modern szimbolizmusát, a népköltészet balladai ihletését és a nagy gondolkodók panteizmusát, a lélektani realizmust és az elvonatkoztató ábrázolást. S mindeme eszmék, motívumok az író utolérhetetlen nyelvi erejével szólalnak meg.

AZ Ugató madár az író legismertebb történelmi példázatainak (pl. Csillag a máglyán; Szuzai menyegző) vonulatába illeszkedik, de annak egy abszurdabb, jelképibb változatát testesíti meg. Ez a darab is a várakozás, a betlehemi ünnepre készülés hangulatában kezdődik a szabadságharc utáni Erdélyben, ahol a Habsburg birodalmi önkény elfojtja az utolsó szabadságlázadást. Ám ez a Marosvásárhely fölötti betlehemi csillag nem fényt árasztó, hanem a csönd és a halál, a félelem és az őrület egén pislákol. Főszereplője a híres Bodor Péter, akit az író - vállalt anakronizmussal - támasztott föl az 1853-as Makk József-féle összeesküvés részeseként. Ebben a darabban is két világ ütközik össze: az elnyomó hatalom meg a haza- és szabadságszeretet elfojthatatlan érzése. Sütő egész panoptikumot teremt annak ábrázolására, miféle magatartások modellezhetők a legsötétebb diktatúrában: a zsarnokság nyílt szolgálatától a zavart helykeresésen át a hősi szembenállásig. A szabadság gondolatának golgotára jutásával záruló dráma szörnyű látomást fogalmaz meg Bodor Péter szájából: "Az én órám eljött, és nappali fényben az éjfélnek idejét jelzi."

Mindhárom színmű - az elviselés, a túlélés és a pusztulás három nagy metaforája - kortárs drámairodalmunk remeklése. A sütői dramaturgia háromféle változata hatalmas jelképi erővel ábrázolja egy nép - lélekben is vívott - utóvédharcát idegen elnyomói és saját kebeléből való kollaboránsai ellen.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez