TAMÁSI Áron

SZŰZMÁRIÁS KIRÁLYFI + ZÖLD ÁG

Az Ábel-trilógiában - Tamási Áron legismertebb művében - az író kiváló arányérzékkel tartja egyensúlyban a két ellentétes alapízt, az édeset és a keserűt. A Szűzmáriás királyfi mítoszba hajló cselekményében és jellemtartományában e figyelmeztető funkciójú feszültség szintén jelen van: az egyén és a nemzet tragédiájának sötét árnyékával játszi könnyed elegyül a jellegzetes székely humor, az ironikus látás. Az erős színek, a szaggatott, balladaszerű előadásmód, a hangsúlyozott népnyelv mind-mind a gyász fájdalmát és kivált az arra érdemes értelmiségi erők mozgósításának szándékát fejezik ki. A főhős sorsa példázat: népének múltját és jövőjét hordozza. Kisgyermekként kerül a híres iskolába, de azonnal vitába keveredik néhány erőszakos nagyfiúval. Legjobb és elválaszthatatlanul örök barátja a szökött kisinas lesz, együtt csavarognak, együtt ámulnak és hisznek, míg a pusztító tüdőbaj el nem választja őket egymástól. A diák elszökik társa temetésére, ezért kicsapják az iskolából. Hazatérve falujába, egyre csak a parasztság plebejus indíttatású hitével a templomi kép mását, Máriát keresi, miközben maga sem tudja, hogy születése óta szereti a szomszédjukban cseperedő kislányt. Mire felismeri szerelmét, már visszafordíthatatlan a tragédia: vetélytársa golyója végez vele.

A másik mű, az 1948-ban írott Zöld ág nem kevésbé szimbolikus értelmű, nem kevésbé látomásos, álomszerű ábrázolatú, de kevésbé szaggatott, és mentes a túlzó színezéstől, annál gazdagabb lírában. Négy fiatal indul útnak, hogy megtalálják a Zongota völgyét, s benne a Paradicsomot, ahogy egyikük apja elmesélte nekik. A mesés-reális úton végül egyedül marad a főhős, szerelme elhagyja, barátja visszafordul, s legkitartóbb társa is elpusztul röviddel a cél előtt, a völgy bejáratánál. A Paradicsomban látszólag minden úgy van, mint ahogy az elbeszélés szólt, de lakói megöregedtek, elaljasultak, beleőrültek a hajdan elkövetett bűn miatti önvádban. A Halál szele fújdogál a csodálatos almafa ágai között.

Nyugodt, elmélyült olvasást követelő, széles epikai áradású és szuggesztív hatású művek, irodalomtörténeti jelentőségük igen nagy (különösen az első váltott ki hatalmas vitát 1928-ban, az első megjelenésekor), de önértékük folytán Tamási Áron híveinek, valamint a legendába hajló prózát kedvelőknek örömet fog szerezni.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez