|
John UPDIKE
NYÚLHÁJ
A Nyúlháj, bár természetesen önmagában is megálló, önálló mű,
mégis szerves
folytatása a
Nyúlcipőnek.
Annak főhősével,
családjával találkozunk benne, csakhogy az akkor fiatal, kezdő Harry
Angstrom immáron negyvenhét esztendős, jómódú amerikai üzletember (apósától
jelentős autóüzletet örökölt), akinek felnőtt fiával vannak állandó
gondjai, aki dolfozni jár, kényszerképzetei vannak (például állandóan a
prostituált Ruthtól való leányára gondol - az előzmények ugyancsak a
Nyúlcipőből ismerősek), unott-unalmas, mégis biztonságot, langymeleget
nyújtó feleségével él, ám - már csak lanyhuló férfiassága bizonyítására is
- társasági körük fiatalabb, tetszetősebb nőiről fantáziál. A regénynek
úgyszólván alig van története, teljességgel kitöltik lapjait a mindennapok apró eseményei, házastársi
zsörtőlődései, pletykálkodások, vendégségek, hosszabb beszélgetések stb. Ám
ez a lassan csordogáló, a banalitásban, mindennapiságban akartan elmerülő
mű mégis - sőt valószínűleg éppen ezért - a modern próza nagy művei közül
való. Valami hallatlan rafinériával keveri ki Updike napjaink amerikai
kisvárosának, kisvárosi embereinek nagy szabású tablóját. Egyetlen rossz
szót sem mond senkire, regényében minden figura normális, az általuk élt
életforma természetes, kapcsolataik, érzelmeik, vágyaik érthetők,
világosak, gesztusaik nem ritkán rokonszenvesek - az összkép mégis
kegyetlenül taszító, végérvényesen pesszimista, önboncolóan,
elviselhetetlenül kietlen. Nemcsak azért, mert nagyon is sokszor esik szó a
halálról, az elmúlásról, sokkal inkább azért, mert amit a szereplők mint
értéket, mint menedéket fel tudnak mutatni, az mind üres, kietlen,
kiábrándító. Vidámságuk álvidámság, szeretkezéseik visszataszítóak,
nosztalgiáik hiteltelenek, "nagy érzelmeik" groteszkek. Updike három
kiemelt eszközzel éri el ezt a hatást. Egyrészt az aprólékosságig verista,
másrészt hallatlan gonddal dolgozza ki szituációit, az események
környezetét, benne a résztvevők éppen aktuális "pszichoportréit",
harmadjára gyakorta él a megszakított narráció eszközével. E három
regénytechnikai eszköz bravúros kezelése azonban sehol sem feltűnő öncélú.
Minden az összkép kialakítását szolgálja, minden a - végtelen keserű és
kiábrándult - regény atmoszféráját szolgálja. Kétségkívül remekmű, de az -
egyébként inkább antipornó - szexjelenetek miatt - nem ajánlandó
mindenkinek.
|
