VARRÓ Dániel

BÖGRE AZÚR

Varró Dániel bemutatkozó kötete rögtön egy vers-zsonglőrt revelál, akit a kortársak közül leginkább Kovács András Ferenchez lehetne hasonlítani; a legkülönbözőbb versformák, poétikai alakzatok, valóságszemléletek, beszédmódok és stílusok bravúros művelője, miközben a természetes derű, a fiatalos jókedély jellemzi, ám aki - ha kell - tud komoly, elmélyült és mélyre néző lenni.
Érett és kedélyes líráját a formaérzékenység és a visszafogottság egyszerre egyéníti; vagyis Varró Dánielnek nemcsak "lelke van", de versalkotó talentuma is. A Szilvalekvár és a zabpehely című darabban pl. így ír: "Bizony, Lekvár úr, mint a csillagok/ oly fényes volt Ön és illatos - sötét a színe, mint a tinta most, / s bezápult". Szó és rímjátékai, kellemes akusztikus hatást kiváltó asszonáncai ama tehetség szolgálatában állnak, amely minden eléje kerülő témából költői világot varázsol. Valahogy minden tárgy egészen természetes módon vers lesz a költő kezében, olyan magától értetődően, amilyen a fűszál a mezőn.
A kötet az eredeti versek mellett pompás műfordításokat is tartalmaz; Varró Dániel ugyanis angol szakos egyetemista, aki a Holmi című folyóirat műfordító pályázatán már bizonyította ilyen irányú tehetségét.
Egyszerre fanyar és játékos (Nagyapi, sipkám emelintem); egyszerre mestere a tömörítésnek (Buszon) és a nagyobb kompozícióknak (Kicsinyke testamentum), de tehetsége akkor ragyog fel igazán, ha mások álorcájában szól (Változatok egy gyerekdalra) - Balassitól Adyn át Térey Jánosig mímeli-utánozza- parodizálja a magyar líra jeleseit, miközben persze legbenső önmagát adja, a fanyar, mindenből viccet csináló, épp ezért kissé szomorkás, fiatal költőt.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez