|
GULÁCSY Irén
NAGY LAJOS KIRÁLY
Az írónőnek ez az alkotása nélkülözi mindazt a kalandosságot,
történelmi izgalmat, sokszínű cselekményvezetést, amelyekben
olyannyira bővelkedett a
Fekete vőlegények című regénye. Sokban
viszont lényegesen túl is szárnyalja: aprólékosan, ízesen, barokkos
gazdagsággal időzik el az asztali edények, termeket díszítő szőnyegek,
úti, lovagi, alkalmi ruhák, várak enteriőrjei stb. bemutatásánál.
Mindent látszik tudni a 14. század magyar életéről. A hatalmas
terjedelmű, kevés cselekményű regény jó részét a leírások teszik ki. A
mű egy hatalmas portré, a halála előtt álló, leprában szenvedő nagy
király lélekrajza. Ez a rajz persze nem nagyon hiteles történelmileg,
pszichológiailag azonban lenyűgözően árnyalt, afféle modern, misztikus
szentkép. Mert - persze megintcsak élesen eltérve a történelmi
kútfőkből igazolható valóságtól - Gulácsy egy nagyobb arányú, még
tündöklőbben ragyogó Szent Lászlót alkot I. Lajosból, kimondatlanul a
legnagyobb magyar történelmi egyéniséget, akinek kedvéért az úr majd
megbocsát a mai (Gulácsy korabeli) magyaroknak is. Mindez érdektelen
és legtöbb mai olvasónak unalmas lehet. A nekik szóló csemege a mű
szerelmi, házasságtörő, mélyen erotikus eseményszála. A "poklos"
király, aki betegségét titkolja, nem engedi magához fiatal, vérbő,
ragyogó szépségű feleségét, Erzsébetet sem. Az asszony könyörög,
rimánkodik, csábít, majd - mindig visszautasíttatván - Garay Miklóst,
a nádort szemeli ki magának. "Bűnös" viszonyuk, "elátkozott" szerelmük
rajza, olthatatlan szexuális szenvedélyük egymás iránt
furcsán-különösen egészíti ki a szent király életét. |
