LEVENDEL Júlia

SÓVÁRGÁS

Világirodalomra (is) kitekintő esszéket, bensőséges hangú, lírai írásokat és személyes visszaemlékezéseket gyűjtött össze legújabb (1997) könyvében Levendel Júlia.
A tartalmilag három gondolati egységbe tagolt írások közös jellemzője az értékelő számvetés. Az első - Az acheroni tó megett - című rész "mesterséges szellemei" a környezetét tudatosan szemlélő ember vívódásait mutatják meg; a szerző párhuzamot von Tolsztoj Feltámadásának erkölcsi "menedék-keresése" és a jelen hazai viszonyai, a 19. századi eszmények és a 20. századi "kétellyel-iróniával" telített korszakváltás ellentmondásai között. Ezek az ellentmondások nem csupán az eszmények és a megélhető valóság feloldhatatlanságát érzékeltetik, de ott feszülnek a felnőtt és a gyermekkönyvek folyamatos manipulálásában, a művészet szinte valamennyi megnyilvánulási formájában a filmtől az újságíráson át egészen a líráig. Sztálin-díjak, régi könyvhetek, Aczél György kultúrhivatalnoki-rendőri befolyása, író-olvasó találkozók, vagy a lelkes és legszegényebb kultúrharcosok, a könyvtárosok "szellemei" tanúskodnak arról, hogy a korszakváltás nem az időszámítás kezdete, és hogy mostani megnyilvánulásaink nagyon is élő "halottakhoz" kapcsolódnak.
Lényegében ezt a gondolatot viszik át az irodalmibb megformálás síkjára a két következő fejezet (Valaki mégis megmondhatná; Sóvárgás) novellái, önvallomásai is. Az itt felbukkanó "hősök" - az önmagunkra ismerésig általánosítva, vagy a gyermekkor világába visszahúzódva - ugyanúgy botladoznak rendszerváltott életünk hamisnak tűnő, de a végletekig valóságos világában, mint a kultúra letéteményesei, vagy azok, akik a pénz hatalmától bátorítva azoknak érzik magukat.
"Sóvárgás" ez a prózakötet a hallgatást választó hősök világa után: a Heinrich Böll által megrajzolt tudatos, valamiképpen protestáló szótlanság és tehetetlen hallgatás (Katharina Blum és Doktor Murke "vállalásai") igazsága után, amely nemcsak menekülést biztosított a ricsajozó-okoskodó, hangos és sok beszéddel hazugságot leplezni igyekvő világból, de az ellene való lázadás, a megváltoztatás alternatíváját is (be)megmutatta - vagyis mindazt, amire egyre inkább szüksége lenne köz- és kultúréletünknek.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez