ÁGH István

ÁGH ISTVÁN VÁLOGATOTT VERSEI

Ágh István költői útját, pályáját a koráramlatok sok tekintetben befolyásolták - szociológiai és szellemi értelemben egyaránt -, és az erőteljes hatások (Nagy László, Juhász Ferenc) mellett és ellenére karakteresedett sajátos hangú és eredeti fölfogású költészete. Első kötetének címe - Szabad-e énekelni (1965) - jelzi, hogy pályája a kérdező hivatású irodalom jegyében indult, ugyanakkor nagyon hamar erősen természeti meghatározottságú lett, mígnem rátalált saját alapkérdésére: a táj, az ének és az ember kapcsolatrendszerének ábrázolására (Új év; Harangszó a tengerészért). Évek folyamán az emberelvűségtől a természetelvűség felé mozdult el költészetének súlypontja, miközben a személyiség, a lírai szubjektum mit sem veszített jelentőségéből, sőt Ágh verseiben meghatározó szerephez jutott az önreflexió és a létértelmező szándék, olykor történetfilozófiai, olykor létfilozófiai köntösben (Úgy teremni). Az első korszak bukolikára emlékeztető hangoltsága elégikussá csöndesedett, és sokszor dalformát öltött (A bánat vasárnapja). Ágh költészete végső soron a személyiség állapotát faggatja, annak időbeliségét, a lét ciklikusságát, fejlődésmenetét, visszatéréseit (Keseredik a föld héja). Innét, az időbeliségtől tágulnak a gondolatkörök a tér, illetve a ráció-emóció dimenziója felé, amelynek fókuszában az önértelmezés, az önreflexió áll, az a csak legnagyobbakra jellemző versállapot, amikor a vers egyetlen sorsképlet-szimbólumává nő. Az érett Ágh István költészetét a korrespondenciák egész hálózata jellemzi, miközben verseiben nyoma sincs a pátosznak vagy a tragikumnak, ritkán él a játék és a humor eszközeivel.
A szerző által tizenhárom tematikus-motivikus ciklusba rendezett versek sora, valamint Vasy Géza teljes pályarajzot adó Utószava kerek áttekintése Ágh István mintegy négy évtizedes pályafutásának, modern líránk egyik jelentős fejezetének.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez