Baruch de SPINOZA

ETIKA

Hollandia a 17. század polgári mintaállama volt. A gyorsan gazdagodó polgári köztársaság jó talaja volt a művészetek és a tudományok virágzásának. Ebben a történelmi keretben épült ki a klasszikus polgári filozófia egyik legkövetkezetesebb gondolati rendszere, Spinoza filozófiája is. Etikájában a reneszánsz utáni időszak filozófiájának alapkérdésére ad tömör és eredeti választ.

A mű öt fő részből áll. Az első kettő lét- és ismeretelméletét fogalmazza, a harmadikban az embert mint önfenntartó természeti lényt értelmezi. Ez a három rész csak előkészítése a két utolsó gondolatmenetének: ezekben fejti ki etikáját egyrészt a mindenkihez, másrészt a bölcshöz illő életvitelről. A rendszer gazdag tartalmából több alapgondolat maradandó értéknek bizonyult - így pl. a "causa sui"-elv (önmeghatározottság elve), nézetei a dolgok és képzetek rendjének megegyezéséről, a szabadság felismert szükségszerűségként való értelmezése stb. A tudományos objektivitás, a hitelesség érdekében rendszerét a geometria axiomatikus-deduktív módszerével építette fel, és ezzel azt egy klasszikus műalkotás zárt formájának szépségével gazdagította, ezért gótikus katedrálishoz is hasonították. Ez a forma ma is elgyönyörködteti a műértőt. Az Etikának nagy hatása volt Lessingre, Goethére. Szemere Samu fordítását átdolgozta, a kötet bevezetőjét, jegyzeteit és tanuknányértékű utószavát Boros Gábor készítette. Külön figyelmet érdemel a kötetvégi bibliográfia.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez