Erich FROMM

PSZICHOANALÍZIS ÉS VALLÁS

Erich Fromm, a neomarxista ihletettségű filozófus, aki Marcuse és Horkheimer nyomdokain haladva építette fel humanisztikus orientációjú társadalom- és emberszemléletét, gyakorló pszichoanalitikus is volt, aki elméletileg is bírálta Freudot, és a pszichoanalízist utópikus vonásokkal telítve ötvözte a marxizmus bizonyos elemeivel. Amilyen kritikusan viszonyult Freudhoz és Junghoz, olyan kritikus volt a marxizmus dogmatikus, sztálinista és materialista jegyeivel szemben. E művében, mely egy 1949-ben, Amerikában megtartott előadássorozat nyomán jött létre, a Freud és Marx oldaláról egyaránt keményen bírált, "illúziónak" és "ópiumnak" tartott vallási fenoméneket kívánta revideálni és összeegyeztetni a pszichoanalízissel. Ezen közben nem tesz engedményeket a vallási dogmatizmusnak sem, és radikális antiklerikalizmusát világosan kifejezi. Nem az egyházi, hanem a privát vallásosság érdekli, melyben olyan eszményeket talál, amelyek összeegyeztethetők az újbaloldali utópizmussal, mint pl. a szeretet, az igazság, a szabadság, a függetlenség, a felelősségteljesség. Különbséget tesz alacsonyabb szintű és magasabb rendű hit között, az előbbieket a szorongásos és kényszerneurózisok tüneteivel rokonítja, az utóbbiakban pedig felfedezi a humanisztikus vallásos élmény maradandó értékeit, melyek felé a terapeuta is irányíthatja páciensét. Hasonlóképpen megkülönbözteti a tekintélyelvű és a humanisztikus vallásokat, és csakis az utóbbiakat tartja elfogadhatónak, lévén hogy az önrendelkezés, a függetlenség, az individuális kiteljesülés - akárcsak a marxista utópiában - megvalósítandó ideálként tételeződik nála. Értelmezése szerint a pszichoanalízisnek vallásos funkciója is van, amikor ezen értékek felé nyitja meg a neurotikust. Ugyanakkor Fromm határozottan elutasítja a jungi vallásértelmezést, mely szerint az ember kiszolgáltatott a tudattalanban rejlő magasabb, numinózus erőknek. A vallásban Fromm örök eszményeket és értékeket talál, az ember legdrágább szellemi - spirituális javait, amelyeket a pszichoanalízis révén továbbhagyományozni kíván, és hozzáigazítani Marx, Engels és a "frankfurti iskola" hatására kialakított embereszményéhez. Ez pedig az autentikus, önálló, nem autoritatív, kreatív, értelmes, szeretni képes személyiség - aki majd egy új társadalomban teremthet magának és másoknak életteret. - A pszichoanalízis és vallás kapcsolatának kérdéseiben elmélyülni kívánóknak olvasmánya e könyv, de mindazoknak figyelmére érdemes, akiknek gondolatébresztő olvasmánya lehet, akik a lélek, az emberi valóság kérdésére fogékonyak.
* Előzménye: Az önmagáért való ember

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez