|
Erich FROMM
PSZICHOANALÍZIS ÉS VALLÁS
Erich Fromm, a neomarxista ihletettségű filozófus, aki
Marcuse
és Horkheimer nyomdokain haladva építette fel humanisztikus
orientációjú társadalom- és emberszemléletét, gyakorló pszichoanalitikus is
volt, aki elméletileg is bírálta Freudot, és a pszichoanalízist
utópikus vonásokkal telítve ötvözte a marxizmus bizonyos elemeivel. Amilyen
kritikusan viszonyult
Freudhoz és
Junghoz, olyan kritikus volt a
marxizmus dogmatikus, sztálinista és materialista jegyeivel szemben. E
művében, mely egy 1949-ben, Amerikában megtartott előadássorozat nyomán jött
létre, a Freud és
Marx oldaláról egyaránt keményen bírált,
"illúziónak" és "ópiumnak" tartott vallási fenoméneket kívánta revideálni és
összeegyeztetni a pszichoanalízissel. Ezen közben nem tesz engedményeket a
vallási dogmatizmusnak sem, és radikális antiklerikalizmusát világosan
kifejezi. Nem az egyházi, hanem a privát vallásosság érdekli, melyben olyan
eszményeket talál, amelyek összeegyeztethetők az újbaloldali utópizmussal,
mint pl. a szeretet, az igazság, a szabadság, a függetlenség, a
felelősségteljesség. Különbséget tesz alacsonyabb szintű és magasabb rendű hit
között, az előbbieket a szorongásos és kényszerneurózisok tüneteivel
rokonítja, az utóbbiakban pedig felfedezi a humanisztikus vallásos élmény
maradandó értékeit, melyek felé a terapeuta is irányíthatja páciensét.
Hasonlóképpen megkülönbözteti a tekintélyelvű és a humanisztikus vallásokat,
és csakis az utóbbiakat tartja elfogadhatónak, lévén hogy az önrendelkezés, a
függetlenség, az individuális kiteljesülés - akárcsak a marxista utópiában -
megvalósítandó ideálként tételeződik nála. Értelmezése szerint a
pszichoanalízisnek vallásos funkciója is van, amikor ezen értékek felé nyitja
meg a neurotikust. Ugyanakkor Fromm határozottan elutasítja a jungi
vallásértelmezést, mely szerint az ember kiszolgáltatott a tudattalanban rejlő
magasabb, numinózus erőknek. A vallásban Fromm örök eszményeket és értékeket
talál, az ember legdrágább szellemi - spirituális javait, amelyeket a
pszichoanalízis révén továbbhagyományozni kíván, és hozzáigazítani Marx,
Engels és a "frankfurti iskola" hatására kialakított embereszményéhez. Ez
pedig az autentikus, önálló, nem autoritatív, kreatív, értelmes, szeretni
képes személyiség - aki majd egy új társadalomban teremthet magának és
másoknak életteret. - A pszichoanalízis és vallás kapcsolatának kérdéseiben
elmélyülni kívánóknak olvasmánya e könyv, de mindazoknak figyelmére érdemes,
akiknek gondolatébresztő olvasmánya lehet, akik a lélek, az emberi valóság
kérdésére fogékonyak.
|
