|
GÁCS Anna
MIÉRT NEM ELÉG NEKÜNK A KÖNYV
Gács Anna könyve egy, a napjaink irodalomtudományában szinte népszerű
témával, a szerzőség problematikájával foglalkozik: a modern
irodalomelmélet olyan koncepcióit veszi górcső alá, amelyek központi
kérdése az autoritás. Kiindulásként a rejtélyes, ismeretlen nemű és
nemzetiségű N. L. Nix 1990-ben megjelent könyvét (Morte d'Author: An
Autopsy) idézve az irodalmi műalkotások szerzőjét olyan fél-vak irányérzék
nélküli, saját szövegét olvasni képtelen, mechanikusan körmölő
hadirokkantként írja le, aki mindezek mellett mégis tökéletesen érthető,
logikusan felépített naplószöveg megírására képes. Túl vagyunk már
Barthes
könyvén, A szerző halálán, Foucault: Mi a
szerző?-jén, de Burke 1992-es, a szerző halálát és visszatérését
taglaló, Angliában nagy visszhangot kiváltó könyvén is. Mindezek fényében
Gács Anna szerint mégis túl lehet lépni az irodalomelméleti közhellyé
kopott felfogásokon, és érdemes felvetni a kérdést: miszerint az utóbbi
évtizedek elméleteinek tanulságait figyelembe véve hogyan változott meg,
milyen módon-módokon játszhat szerepet a szerző fogalma az
irodalomkritikában. A szerző kérdése jó néhány más kategóriát is mozgásba
hoz, a szerző kritikája elszabadít olyan funkciókat, amelyek korábban
evidensen hozzá kapcsolódtak: ilyen a szerzői szándék, az életrajz, az
önéletrajziság, az autoritás, a felelősség, az életmű, a szerzői név vagy
az aláírás fogalma. Mindezen problémákat a kortárs magyar irodalom tükrében
vizsgálja a szerző:
Kertész Imre és
Kovács András Ferenc
életművét,
Parti Nagy Lajos és
Esterházy Péter
női álnéven
közölt kisregényeit, valamint a magyar nőírókat helyezi a vizsgálódás
középpontjába, lévén ezek azon alkotók és alkotások, ahol a szerzőség -
többek között szerző és értelmezés, szerző és befogadó kapcsolata - nem a
hagyományosan felfogott értelemben jelenik meg, hanem a fenti filozófusok,
irodalmárok által is felvetett problémák manifesztációjaként beszélhetünk
róla. Külön fejezet foglalkozik a feminista művészetértelmezés női
szerzőképével, és nemcsak a feminizmus irodalomkritikai iskolateremtő
szerepét és mibenlétét ismerjük meg, hanem részletes és gazdag elemzését
kapjuk a női szerzői szöveg sajátosságainak is. A végső fejezet pedig
leszámol a pusztán szövegközpontú műértelmezéssel, hiszen Gács Anna
konklúziója szerint épp a differenciáltabb autoritás-fogalom révén egy-egy
adott elemzésnél textuális és szociológiai, esztétikai és politikai,
irodalmi etikai és jogi kérdések kapcsolódnak össze egymással. |
