MÁRAI Sándor

A GARRENEK MŰVE (Zendülők + Féltékenyek.)

A Garrenek műve Márai Sándor főműve, az író szerint is legjelentősebb munkája. Nem volt új, nem volt teljesen ismeretlen alkotás. A szerző három korábbi művét, a harmincas években megjelent a Zendülők és a Féltékenyek, valamint a fordulat éve előtt félig megjelent a Sértődöttek című regényeit dolgozta össze benne egy újabban írt, a Sereghajtók címmel együtt tetralógiává, igazi regényciklussá. Ezúttal a nagy munka első két kötete került egy kötetbe.

Vannak ugyan, akik az Egy polgár vallomásai című önéletrajzot, vagy a stiláris szuperremekléseket (Szindbád hazamegy, Vendégjálék Bolzanóban) többre becsülik, a legtöbb kritikus azonban úgy véli, A Garrenek... az igazi, a legigazibb Márai-mű, az életműnek, az író legbelsőbb, legegyénibb mondandóinak legteljesebb összefoglalása. A polgárról, a polgári létről, mentalitásról, lényegről, a polgár archetípusáról szól benne Márai, egyszerre vallomásosan és szárazon, belső átérzéssel és elidegenítve, a polgár kvintesszenciáját szeretettel felmutatva és azt nyomasztó kritikával illetve, azt megdicsőítve és elmúlását kegyetlenül érzékeltetve.

A Zendülők a kamaszkor, a polgári kamaszkor regénye, így afféle "Előhang" is a tetralógiához. Az érettségi előtt álló négy fiú története, akik "bandába" tömörülve lázadnak nemcsak a felnőttek, de az egész világ ellen, akik nem elérni óhajtanak valamit, hanem a lázadás, a zendülés gesztusát akarják tökélyre vinni, l'art pour l'art teljességében felmutatni. A kamaszlélektant és irracionális kamasz-zűrzavart egyszerre szenvtelenül és ugyanakkor mélyen líraian ábrázoló művet méltán állították Gide vagy Cocteau legjobb ilyen művei mellé a kritikusok. (Gide maga is jobbnak tartotta Márai e munkáját, mint saját Pénzhamisítók-ját.)

A Féltékenyek már a felnőttek világát mutatja. Azon kamaszok osztálytársaiét, akik a Zendülők-ben szerepeltek. Ez már a Garrenekről szól. Az apa halálára hazatérő, egymással, az elhagyott szülővárossal, az apa életművével, és sorsképletével szembesülő Garren fiúkét és lányokét, akik számára kérdés az, ami az apa számára természetes és egyedül elképzelhető volt: a polgár és a művész létének harmóniája és antinómiája. E második mű a nagy Thomas Mann regényekkel, novellákkal tart rokonságot, és bár Márai nem lokalizálja kifejezetten a regényt, azért érezhetően a nagy magyar polgárvárosról, az író szülőhelyéről, annak atmoszférájáról, annak "szelleméről" van benne szó.
A magyar irodalom e klasszikus remekét (persze folytatásával együtt) - szívesen ajánlom az olvasók figyelmébe.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez