RÓNAY György

ODYSSEUS ÉNEKEI

A kritika mindmáig vitatja: működésének melyik területén, mely műfajban alkotott legmaradandóbbat, legklasszikusabbat Rónay György? Regényíróként, novellistaként, műfordítóként, irodalomtörténészként, esszéistaként vagy költőként érdemes-e leginkább az olvasók figyelmére. Ő maga mindenesetre elsősorban költőnek érezte-vallotta magát. Igen fiatalon, szinte gyerekként jelent meg első - igaz, később nem vállalt - verseskötete, és utolsó, befejezetlenül maradt írása is egy költemény volt. Költőként a Nyugat ún. harmadik nemzedékében szokás elhelyzeni, Radnóti, Vas István, Weöres, Jékely Zoltán, Takács Gyula társaságában. E sokszínű, igen nagy jelentőségű nemzedéknek tagjaként alkotott társaiétól jól megkülönböztethető, sajátosan egyéni veretű életművet. Rónay György költészetét nyomatékosan jellemzi elkötelezett, a legsötétebb években is bátran vállalt katolicizmusa. Ez a katolicizmus más, mint az ún. papköltőké (Sík Sándoré, Harsányi Lajosé stb.), de nem hasonlítható azokéhoz a "civilekéhez" sem, akik emberként katolikusak voltak ugyan, ám költészetüknek ez nem adott külön specifikumot. Rónay - különösen kései - legérettebb verseiben egészen sajátos misztikumot fedezhet fel az olvasó, az isteni kegyelemmel való találkozásnak egy, csak a német romantikusok egy csoportjára, illetve a késő középkor laikus misztikusaira jellemző élményét. De a misztika színezi át Rónay természet- és művészverseit is. Az évszakok, a virágok, a fák, a vizek nem önmagukért állnak a versekben, nem is díszletként, látványként, hanem valamiféle túlvilági üzenetet, titkos metafizikai sejtelmeket revelálnak, közvetítői az Igének. És amikor nagy művészekről, jelentős művekről szólnak a költemények (Babitsról, Stendhalról, Beethovenről, Haydnról stb.), akkor sem csupán a profán esztétikumról van szó. Ugyanez a misztikum, ez a szinte másvilági "derengés" jelenik meg a költő köznapibb tárgyú költeményeiben is: a közvetlen látványok, hangulatok, nosztalgiák, vallomások mögött mindig megsejthető egy másik horizont is (Máriasiralom; Egy budai cukrászda falára; Szárszón; Tenger; Tölgy; Az infarktus félálmai; Őszre intő; Annunciáció; Naplemente; Őszi album; Üzenet stb.). Rónay tudósa volt a versnek, poéta doctus volt a legjavából: bravúrosan mozog minden versformában, minden kompozíciós típusban, ám legmegragadóbb, legátütőbb erejű versei éppen azok, amelyekben ősi egyszerűséggel szól, néhány köznapi szóba sűrítve-sajtolva minden mondandót, minden, mégoly bonyolult és áttételes élményt. Az időben egyre növekvő, teljes jelentőségében ma még talán nem is látható költő válogatott, 1931-1978 között keletkezett, időrendbe szerkesztett verseinek kötete - minden verskedvelő olvasónak

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez