|
RÓNAY György
ODYSSEUS ÉNEKEI
A kritika mindmáig vitatja: működésének melyik területén, mely
műfajban alkotott legmaradandóbbat, legklasszikusabbat Rónay
György? Regényíróként, novellistaként, műfordítóként,
irodalomtörténészként, esszéistaként vagy költőként érdemes-e
leginkább az olvasók figyelmére. Ő maga mindenesetre elsősorban
költőnek érezte-vallotta magát. Igen fiatalon, szinte
gyerekként jelent meg első - igaz, később nem vállalt -
verseskötete, és utolsó, befejezetlenül maradt írása is egy
költemény volt. Költőként a Nyugat ún. harmadik
nemzedékében szokás elhelyzeni,
Radnóti,
Vas István,
Weöres,
Jékely Zoltán,
Takács Gyula
társaságában. E sokszínű, igen nagy jelentőségű nemzedéknek
tagjaként alkotott társaiétól jól megkülönböztethető, sajátosan
egyéni veretű életművet. Rónay György költészetét nyomatékosan
jellemzi elkötelezett, a legsötétebb években is bátran vállalt
katolicizmusa. Ez a katolicizmus más, mint az ún. papköltőké
(Sík Sándoré,
Harsányi Lajosé stb.),
de nem hasonlítható azokéhoz a "civilekéhez" sem, akik
emberként katolikusak voltak ugyan, ám költészetüknek ez nem
adott külön specifikumot.
Rónay - különösen kései - legérettebb verseiben egészen sajátos
misztikumot fedezhet fel az olvasó, az isteni kegyelemmel való
találkozásnak egy, csak a német romantikusok egy csoportjára,
illetve a késő középkor laikus misztikusaira jellemző élményét.
De a misztika színezi át Rónay természet- és művészverseit is.
Az évszakok, a virágok, a fák, a vizek nem önmagukért állnak a
versekben, nem is díszletként, látványként, hanem valamiféle
túlvilági üzenetet, titkos metafizikai sejtelmeket revelálnak,
közvetítői az Igének. És amikor nagy művészekről, jelentős
művekről szólnak a költemények
(Babitsról,
Stendhalról,
Beethovenről, Haydnról stb.), akkor sem csupán a profán
esztétikumról van szó. Ugyanez a misztikum, ez a szinte
másvilági "derengés" jelenik meg a költő köznapibb tárgyú
költeményeiben is: a közvetlen látványok, hangulatok,
nosztalgiák, vallomások mögött mindig megsejthető egy másik
horizont is (Máriasiralom; Egy budai cukrászda
falára; Szárszón; Tenger; Tölgy; Az
infarktus félálmai; Őszre intő; Annunciáció;
Naplemente; Őszi album; Üzenet stb.).
Rónay tudósa volt a versnek, poéta doctus volt a legjavából:
bravúrosan mozog minden versformában, minden kompozíciós
típusban, ám legmegragadóbb, legátütőbb erejű versei éppen
azok, amelyekben ősi egyszerűséggel szól, néhány köznapi szóba
sűrítve-sajtolva minden mondandót, minden, mégoly bonyolult és
áttételes élményt. Az időben egyre növekvő, teljes
jelentőségében ma még talán nem is látható költő válogatott,
1931-1978 között keletkezett, időrendbe szerkesztett verseinek
kötete - minden verskedvelő olvasónak
|
