TÉREY János

TERMANN HAGYOMÁNYAI

Térey János prózájának szembeötlő sajátossága, hogy érett, kiforrott stílusú író gondolatait közvetíti. A szerző a huszonévesek nemzedékének egyik, talán legtehetségesebb költője, most először jelentkezik prózakötettel. A Termann hagyományainak lazán megkomponált novellafüzére a narráció és a történetekben újra meg újra visszatérő szereplők révén formálódik mintegy regénnyé. A szerző műfaji tekintetben nagy elődje, Kosztolányi nyomán halad, aki egykor az Esti Kornél novellákkal jelölte ki ezt az utat.
A novellák jól körülhatárolható, egyedi világba kalauzolják az olvasót. A történetekben két réteg épül egymásra, az önéletrajzi motívumok fölött ott lebeg az álmokból, nosztalgiákból, látomásokból, emlékképekből és vágyakból szőtt virtuális valóság. Így alakul ki a szerzőre oly jellemző egyéni hangvétel, mely nem nélkülözi az irónia, önirónia, olykor a nyegleség és szorongás motívumait sem. Az írásokban a legtermészetesebb módon keveredik a boldog békeidők helyenkénti modorossága napjaink szlengjével. Ám mindez nem úgy elegyedik, hogy a határok pontosan érzékelhetők legyenek, hanem mesteri ötvözetben, csak az értő szem és fül számára elkülöníthető módon, és talán pont ebben rejlik Térey prózájának egyedisége, titka. Egy másik olvasatában a könyv dokumentumértékű kulcsregény. A magyar irodalom legújabbkori szereplői közül felismerhető Kemény István, Kun Árpád, Vörös István, Krausz Tivadar, Peer Krisztián és Poós Zoltán alakja. Elképzelhető tehát, hogy a következő generáció harminc-negyven év múltával irodalomtörténeti kuriózumként olvassa majd. - A legújabb magyar irodalom esztétikailag vitathatatlan értékű alkotását - vélhetően nagy érdeklődéssel fogadja majd - a kortárs olvasókon túl - minden, a modern irodalom értékeire kíváncsi olvasó.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez